Leonardo da Vinci esztergapadja
Esztergálás a korai középkorban
Amikor a germán törzsek a 3.-4. évszázadban Gallia és a mai Dél-Németország területén letelepedtek nemcsak átvették az antik világ ott megtalálható technikáját, hanem hozzáadták saját tudásukat is, többek között az előző fél évezredben a kelták által közvetített faesztergálást is.
A román kori esztergált termékek jó részét a krónikaírók képeiből ismerhetjük, pl. egy nürnbergi krónikából a 8. századból, ahol Máté evangélistát egy esztergált lábú írópult , valamint egy szintén esztergált lábú szék előtt ábrázolják A lengő esztergapad
Az addig ülő helyzetben dolgozó esztergályosok az idő múlásával átváltottak álló pozícióba. Ehhez nyilván hozzájárult az is, hogy állva nagyobb erővel, jobb koncentrálással tudták végezni munkájukat. Egy 13.századi francia forrásból származik a “lengő esztergapad” ábrázolása.
Ennek az esztergának szíjmeghajtása volt, a szíj egyik vége a pedálhoz, a másik vége egy fölső rugalmas rúdhoz rögzített, mely az ellenerőt biztosítja, ha az esztergályos lelép a pedálról. Ekkor a mesternek már mindkét keze szabaddá válik. Ennek az esztergának az eredete nem ismert, valószínűsíthető, hogy jóval a 13.századi ábrázolása előtt már használatos volt. Leonardo da Vinci esztergája
A lengő esztergapad a 16.századtól továbbfejlődött, a rugalmas rúd helyére egy fából, vagy fémből készült íj alakú ív került.
Ilyen típusú esztergapad rajza található Leonardo da Vinci (1452-1519) hagyatékában, aki sok gép feltalálójaként is ismert. Ennek az erős ívelt karnak köszönhetően a feszítés megerősödött, nagyobb munkadarabokat, vasat is tudtak már esztergálni. Valószínűleg a szíj a munkadarab köré volt tekerve, ami körbeforgatta azt, amikor az erős íj a szíjat felfelé húzta.
Ez a konstrukció Németországban egészen a 19.századig fennmaradt, bár már Leonardo az 1500 évek fordulóján feltalálta a kerekes meghajtást. E zseniális művész és feltaláló rajzaiban lelhető fel a pedálos esztergapad hajlított (könyökös?) tengellyel és lendkerékkel, amivel a folyamatos mozgást biztosító esztergaorsót fedezte fel, ugyanazt a meghajtási módot, amit mi fonókerékként ismerünk. Művészi faesztergálás
A művészi faesztergálás középpontja Nürnberg volt, ahonnan számos, az egész világot, sok hercegséget, birodalmat beutazó esztergályos művész származott. Előkelő mesterséggé vált az esztergálás. Miksa császár ügyesen esztergált, Nagy Péter cár is felső fokon űzte ezt a mesterséget.
A hercegek, uralkodók értékelték is a művészien esztergált tárgyakat, magas pénzen vásárolták meg őket.
A konstrukciós részletek, és művészi fogások óriási kincset jelentettek, ezeket nagy titokban őrizték. Különösen értékes volt a vezérgörbe segítségével ovális formákat létrehozó “Passig”esztergálás, melyre minden neves művész saját technikát fejlesztett ki. Híres matematikusok foglalkoztak a 18.században az esztergálás során felmerülő görbék elméletével.
A hagyományos körmozgástól eltérő technikákra – mint ovális, sokszög, figurális esztergálás – komoly készülékeket terveztek és gyártottak, ezekkel a hozzátartozó bonyolult vezérlés segítségével érméket, plaketteket tudtak letapogatni és utánesztergálni. Az esztergálás leáldozása ?
A múlt század elejére visszatekintve az esztergált bútoralkatrészek, használati tárgyak szinte túlcsordultak, az 1920-as évektől viszont fokozatos visszaszorulás tapasztalható. Ez köszönhető a fokozódó gépesítésnek, és egyéb technikák pl. marás , másolómarás elterjedésének, a kézi esztergálás egyre kisebb jelentőséggel bír az ipari termékek terén.
Továbbra is hódit viszont a barkácsolók körében, valamint a másik végleten a művészi munkák kivitelezésében. Különösen elterjedt , és kedvelt technika az angolszász területen (Anglia, USA, Ausztrália, Új-Zéland), ahol nagy rajongótábora van az esztergálásnak, kiállításokkal, gazdag irodalommal, valamint a mai technikát kihasználó videókkal, de erről a területről származnak a legnemesebb szerszámok is.
Amikor a germán törzsek a 3.-4. évszázadban Gallia és a mai Dél-Németország területén letelepedtek nemcsak átvették az antik világ ott megtalálható technikáját, hanem hozzáadták saját tudásukat is, többek között az előző fél évezredben a kelták által közvetített faesztergálást is.
A román kori esztergált termékek jó részét a krónikaírók képeiből ismerhetjük, pl. egy nürnbergi krónikából a 8. századból, ahol Máté evangélistát egy esztergált lábú írópult , valamint egy szintén esztergált lábú szék előtt ábrázolják A lengő esztergapad
Az addig ülő helyzetben dolgozó esztergályosok az idő múlásával átváltottak álló pozícióba. Ehhez nyilván hozzájárult az is, hogy állva nagyobb erővel, jobb koncentrálással tudták végezni munkájukat. Egy 13.századi francia forrásból származik a “lengő esztergapad” ábrázolása. Ennek az esztergának szíjmeghajtása volt, a szíj egyik vége a pedálhoz, a másik vége egy fölső rugalmas rúdhoz rögzített, mely az ellenerőt biztosítja, ha az esztergályos lelép a pedálról. Ekkor a mesternek már mindkét keze szabaddá válik. Ennek az esztergának az eredete nem ismert, valószínűsíthető, hogy jóval a 13.századi ábrázolása előtt már használatos volt. Leonardo da Vinci esztergája
A lengő esztergapad a 16.századtól továbbfejlődött, a rugalmas rúd helyére egy fából, vagy fémből készült íj alakú ív került.
Ilyen típusú esztergapad rajza található Leonardo da Vinci (1452-1519) hagyatékában, aki sok gép feltalálójaként is ismert. Ennek az erős ívelt karnak köszönhetően a feszítés megerősödött, nagyobb munkadarabokat, vasat is tudtak már esztergálni. Valószínűleg a szíj a munkadarab köré volt tekerve, ami körbeforgatta azt, amikor az erős íj a szíjat felfelé húzta.Ez a konstrukció Németországban egészen a 19.századig fennmaradt, bár már Leonardo az 1500 évek fordulóján feltalálta a kerekes meghajtást. E zseniális művész és feltaláló rajzaiban lelhető fel a pedálos esztergapad hajlított (könyökös?) tengellyel és lendkerékkel, amivel a folyamatos mozgást biztosító esztergaorsót fedezte fel, ugyanazt a meghajtási módot, amit mi fonókerékként ismerünk. Művészi faesztergálás
A művészi faesztergálás középpontja Nürnberg volt, ahonnan számos, az egész világot, sok hercegséget, birodalmat beutazó esztergályos művész származott. Előkelő mesterséggé vált az esztergálás. Miksa császár ügyesen esztergált, Nagy Péter cár is felső fokon űzte ezt a mesterséget.
A hercegek, uralkodók értékelték is a művészien esztergált tárgyakat, magas pénzen vásárolták meg őket.A konstrukciós részletek, és művészi fogások óriási kincset jelentettek, ezeket nagy titokban őrizték. Különösen értékes volt a vezérgörbe segítségével ovális formákat létrehozó “Passig”esztergálás, melyre minden neves művész saját technikát fejlesztett ki. Híres matematikusok foglalkoztak a 18.században az esztergálás során felmerülő görbék elméletével.
A hagyományos körmozgástól eltérő technikákra – mint ovális, sokszög, figurális esztergálás – komoly készülékeket terveztek és gyártottak, ezekkel a hozzátartozó bonyolult vezérlés segítségével érméket, plaketteket tudtak letapogatni és utánesztergálni. Az esztergálás leáldozása ?
A múlt század elejére visszatekintve az esztergált bútoralkatrészek, használati tárgyak szinte túlcsordultak, az 1920-as évektől viszont fokozatos visszaszorulás tapasztalható. Ez köszönhető a fokozódó gépesítésnek, és egyéb technikák pl. marás , másolómarás elterjedésének, a kézi esztergálás egyre kisebb jelentőséggel bír az ipari termékek terén.
Továbbra is hódit viszont a barkácsolók körében, valamint a másik végleten a művészi munkák kivitelezésében. Különösen elterjedt , és kedvelt technika az angolszász területen (Anglia, USA, Ausztrália, Új-Zéland), ahol nagy rajongótábora van az esztergálásnak, kiállításokkal, gazdag irodalommal, valamint a mai technikát kihasználó videókkal, de erről a területről származnak a legnemesebb szerszámok is.
Forrás: Bernhard Nepelius
