Faipari gépek a KENTECH KFT.-től

NOVORYT a fajavítás nagymestere

A fajavítás nagymestere, a svájci NOVORYT cég idén ünnepli 30. évfordulóját, ami számunkra azért is emlékezetes, mivel első partnerei között tarthat számon bennünket.

Fajavító viaszai a magyar piacon is ismertek, a teljes faiparban használatosak a nagy bútorgyártóktól a burkolatforgalmazókon át a magán háztartásokig. A színskála folyamatosan bővül az új dekorszínek megjelenésével, készleten kb 100-120 színt tartunk lágy ill. kemény viaszból.

A NOVORYT termékek között a lágy és kemény viaszok a legismertebbek, ezek használata nemcsak a bútoriparban, a lépcső, padlógyártók/ forgalmazók körében, hanem a háztartásokban is szélesen elterjedt. Hiszen a  kitt nemcsak a fa, bútorlap javítására használható, hanem a különböző laminátok, parafa, linóleum, műmárvány és kerámiafelületekhez is. Nem mindegy azonban melyik típust használjuk.

A kemény viasz minden fent felsorolt termékhez megfelelő, kissé munkaigényesebb, hiszen azt megmelegítve kenhető állapotban kell a sérült felületre felhordani. A felolvasztás szakszerű eszköze az erre a célra kialakított akkus, vagy gázzal működő melegítő, de ennek híján forrasztó pákával, vagy vasalóval is fel tudjuk olvasztani. Hagyjuk kihűlni, de még kézmeleg állapotban a felesleges anyagot műanyag spaklival, vésővel, vagy zitlinggel eltávolítjuk. Végül a fixáló lakkal, retusáló stifttel szükség szerint korrigáljuk.

De mikor használjunk lágy, illetve kemény, (hőre lágyuló) viaszt? Bármelyik típust alapvetően kisebb, felületi hibákhoz használhatunk, hiszen mélyebb hibákhoz fatapasz, vagy a későbbiekben leírt NOVORYT FORTE az ajánlatos. A felületi hibák vagy anyaghibára –pl. a fa természetes repedése, göcsök, gyantatáskák, furnérillesztési hibák -, vagy mechanikai sérülésre vezethetők vissza. Ez utóbbi főleg a laminált termékekre jellemző, akár szállításból, megmunkálásból – életlen szerszám, hibás élmegmunkálás -, vagy a helyszíni szerelésből ered. Itt a döntő szempont a termék végleges felhasználási módja, vagyis milyen igénybevételnek lesz kitéve a végtermék. Lágy viaszt ne használjunk nagyobb igénybevétel esetén, pl. munkafelületen, vagy sűrűn érintett felületen. A lágy viasz azonnal kenhető, hideg állapotban is jól tapad, de a keménytől eltérően sérülékeny külső beavatkozásra. .

A javított felület erezetét a javító stiftekkel, fényét a fixáló lakkal kapjuk vissza. A fixáló lakk egyébként a lágy viasszal javított felület tartósságán is segít, kapható matt, selyemmatt és selyemfény kivitelben.

A NOVORYT retusáló stift a legkisebb karcolások korrigálására, a felületi szín-, struktúra javítására szolgál lazur faszínben, fehér, valamint fekete fedőszínben. Szelepes rendszerének köszönhetően a festéket tartalmazó tartály nem szárad be, hosszú élettartamú, eltér a hagyományos „rost” irónoktól.

A NOVORYT újabb. és nálunk még kevésbé ismert terméke a FORTE olvadék-javítóanyag. Ennek már régóta használatos formája a FORTE javító granulátum ipari felhasználásra. Főként a kisebb- nagyobb parketta, padlógyártók használják a fa anyaghibáinak javítására a gyártási műveletek során. Ez a termék nagy kiszerelésben granulátum formájában speciális gépekhez lett kifejlesztve. A kisebb gyártók, forgalmazók számára sokkal érdekesebb ugyanezen anyag javítórudas kiszerelése, mivel ez a több márkában is kapható olvadékpisztolyokkal használható .

A minőségi FORTE, újabb nevén QUATTRO javítórúd használatával tökéletesen eltüntethetők a kieső göcsök, repedések, letört élek, sarkok nyoma nemcsak fa, hanem  vinyl, melamin, parafa, műanyag felületen is.. Környezetbarát termék, kezelése nem igényel szellőztetést, víznek ellenáll, olajjal, oldószeres lakkal festhető, pácolható, csiszolható, gyalulható, marható, fúrható…

Az új QUATTRO (négy) név széleskörű felhasználási területére is utal, de természetesen ezeken túl bármilyen  fahiba javítására is használható :

  • fa padló-lépcső-falburkolat – göcsök, repedések stb javítása
  • dekor és melamingyanta felületek – munkalapok, pultok javítása
  • könnyűszerkezetes konstrukciók- szerelési csavarhelyek javítása
  • ajtó-ablak profilok-

A FORTE/QUATTRO javítórúd 12 db-s kiszerelésben kapható lazur színekben, ezek érdekessége, hogy a hagyományos faszínek mellett elérhetők az un. „Holzoptik” színek, melyek kiválóan adják vissza a különböző fajtájú fák kevert színárnyalatát (fenyő, tölgy, dió).
A javítórúd előnyösen használható a manapság oly divatos dekor technikánál is, mikor a természetes fa repedését kihasználva, azt egy a felülettől teljesen elütő színnel töltik ki, amely akár fluoreszkáló, vagy metáleffektusú is lehet.

Bejegyzés megosztása
  , , , ,


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük